Ma már arcfiatalító kezelések és beavatkozások tömkelege áll az emberek rendelkezésére, és rengetegen igénybe is veszik őket. A sztárok és az influenszerek jó része vállalt már be valamiféle szépészeti beavatkozást, és ezzel, valamint agyonfilterezett fotóikkal pedig a többi nőre is nagy nyomást helyeznek.
Az öregedés sokszor még mindig tabunak számít, és míg egyesek azért kritizálják a nőket, mert meglátszanak rajtuk az idő nyomai, mások azért, mert megpróbálják ezeket eltüntetni. Dr. Beke Dóra bőrgyógyász, kozmetológus többek közt ezekről a paradox, irreális elvárásokról is beszélgetett Szily Nórával a Femina Szókimondó videósorozatában.
A 40 éves nőknek a 20 évesekkel kell felvenniük a versenyt
A szakember elárulta, sokan mások filterezett, retusált Instagram-fotóival fordulnak hozzá, és ezekre akarnak hasonlítani. Ilyen külső azonban a valóságban nem létezik, ahogy mimikátlan arc és pórus nélküli bőr sem. Azt is hozzátette, hogy a nők és a férfiak egyaránt a hibát keresik magukon, és sokkal kritikusabban látják önmagukat, mint ahogyan kellene.
Bevallotta, ő gyakran lebeszéli pácienseit a kozmetikai beavatkozásokról, töltésekre és botoxra is mondott már nemet, és szerinte, ha egy orvos hasonlót tesz, akkor érdemes is megfogadni a tanácsát.
Kihangsúlyozta, mindig a kornak megfelelően kell szépészeti beavatkozást választani.
Nem javaslom azt, hogy egy 40-50 éves nő a húszéveseknek a trendjét kövesse, mert sajnos így tényleg önmagunk karikatúrájává tudunk válni.
Nehéz helyzetben vannak a nők
Hozzátette, a nőknek nagyon nehéz helyzete van mostanában.
Egy negyvenéves nőnek a húszévesekkel kell felvennie a versenyt.
Ezt nem gondolom helyesnek. Egy negyvenéves nő már letett olyan dolgokat az asztalra, hogy ne kelljen egy húszéves bőrével, egy húszéves feszességével versenyezni – mondta.
Dr. Beke Dóra szerint a szépészeti beavatkozásokat nyugodtan igénybe lehet venni, és nagyon szép, látványos eredmény érhető el velük, de mindig fontos a mértékletesség, és az is, hogy mindenki az arcához, a korához megfelelőt válasszon, és hallgasson a szakemberek javaslataira.
A beszélgetésben többek közt szó esik arról, hogy melyik kezelés mire való, miért nem szabad túlzásba esni velük, milyen arcvonások most a legtrendibbek, valamint az önértékelésről, az önbizalomról egyaránt.
Forrás: https://femina.hu/szepseg/szepeszeti-beavatkozasok-kozmetologus/