Jade Wilkinson 29 éves korára sikeresen leadott 45 kilót. Elmondása szerint a súlygyarapodás akkor kezdett ijesztő méreteket ölteni nála, amikor párjával elváltak, és egyedül maradt gyermekével.

Mindig is husis alkatúként emlékezett magára, de amikor 18 éves korában teherbe esett, makacs pluszkilók szaladtak fel rá, amit csak tetéztek későbbi magánéleti problémái és egészségtelen étkezési szokásai.

Jade Wilkinson fogyástörténete

Az egygyermekes édesanyának, aki részmunkaidőben takarítóként dolgozik, nem volt egyszerű egyedül felnevelnie a gyermekét, és a nehéz időszakban a komfortételek jelentették számára a nyugalom szigetét. Cukros üdítőket ivott, gyorsételeket evett, és szinte soha nem főzött magára. A helyzet odáig fajult, hogy végül a mérleg alatta már 114 kilót mutatott, ekkor realizálta a túlsúlyproblémáját. Néhány hónappal a méredzkedés után elhatározta, hogy változtatni fog, és csatlakozott egy fogyókúrás csoporthoz, ahol napi 10 ezer lépést írtak elő neki. Az eredmény nem váratott magára, és a nő sikeresen lefogyott 45 kilót, történetét pedig megosztotta másokkal is.

(Képek forrása: Profimedia.)





Source link