Az ázsiai diéta olyan táplálkozási alapelveken nyugszik, melyek a távol-keleti országokban, köztük Japánban és Kínában alakultak ki a történelem során. 

Mára már a nyugati stílusú étkezési szokások térnyerése miatt nőtt a szívbetegségek, az elhízás és a rák kockázata is a keleti országokban, ennek megállítására fejlesztették ki a Cornell és a Harvard Egyetem kutatói az ázsiai diétás piramist.

Az ázsiai diéta

Az ázsiai országokban még régiónként is eltérnek az ott lakók étrendjei, mégis számos közös van bennük. Az ázsiai diéta egy olyan kiegyensúlyozott étrend, mely főleg növényi alapú összetevőkből áll. Ez a diéta, mely sokkal inkább életmód, magas rost-, vitamin-, ásványianyag- és antioxidáns-tartalmú élelmiszereket tartalmaz.

Viszonylag ritkán jelenik meg a hús és a tejtermékek, a fehérjék nagyját halakból, diófélékből, magvakból, hüvelyesekből nyerik, a kalciumot a szójaételek biztosítják, mint a tofu, a vasat pedig olyan növényi források, mint a spenót.

Napi rendszerességgel fogyasztanak teljes értékű gabonákat, rizst, tésztát, kenyeret, kölest, kukoricát. A friss zöldségek szintén nagy mennyiségben szerepelnek a menüjükben, ilyen a káposzta, a bok choy, a mogyoróhagyma, a sötét leveles zöldségek, a babcsíra. Gyümölcsök közül a banán, a mangó, a mandarin, a görögdinnye, a szőlő és az ananász jelenik meg leggyakrabban. A fermentált ételek, mint az erjesztett kelkáposzta, szintén nagyon népszerűek.

Dióféléket és hüvelyeseket is gyakran fogyasztanak. A magas telítetlenzsírsav-tartalmú növényi olajokat főként főzéshez használják, mint a repceolaj, olívaolaj vagy lenmagolaj. Tejtermékeket csak mértékkel visznek be, akkor is inkább a zsírszegény fajtákat. Hetente csak néhány alkalommal kerül terítékre édesség, tojás és csirkehús, és havonta csak pár alkalommal vörös hús.

GettyImages-106298427

Folyadékfogyasztás szempontjából előnyben részesítik a teákat, főleg a fekete és a zöld fajtát, amik magas antioxidáns-tartalommal bírnak, és gyakran isznak tiszta vizet. Alkoholt csak mértékkel kortyolnak, hetente legfeljebb 1-2 pohár minőségi bort vagy sört, esetleg szakét.

Az ételeiket gyakran szójával ízesítik, azonban érdemes odafigyelni a szójaszószok nátriumtartalmára, mert felboríthatja a szervezet sóháztartását. Ezenkívül különböző gyógynövényekkel fűszereznek, mint a gyömbér, a bazsalikom, a citromfű, a fokhagyma, az édeskömény, a szegfűszeg, a fahéj és a chili. Szinte egyáltalán nem esznek feldolgozott, előrecsomagolt, hozzáadott cukrot tartalmazó élelmiszereket. Nagyon fontos számukra a testmozgás, sok ázsiai kerékpárral vagy gyalogosan közlekedik.

A cikk az ajánló után folytatódik

Szakácskönyv egy kis extrával!

Mentes Anyu legújabb könyvét azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

Most AJÁNDÉK üvegpalack és vászontáska is jár a könyv mellé!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

Promóció

Jelenleg a 13. helyen áll az ázsiai diéta a legjobb diéták listájában. 2018-ban publikált tanulmány szerint az ázsiai diéta követőinek csökkenhet a testsúlya, a derékbősége, az LDL-koleszterin-szintjük, és a trigliceridszintjük is. Magas rost- és probiotikumtartalmú étrend lévén jótékony hatással bír a gyomorra, a bélrendszerre és úgy általánosságban az emésztésre. 

Mintaétrend az ázsiai diétához

Hétfő

  • Reggeli: 1 buggyantott tojás, 1 csésze miso leves, 180 gramm rizs.
  • Ebéd: két szelet kenyér, 8,5 dekagramm pulykahús, 75 gramm bébispenót, egy narancs.
  • Vacsora:  miso leves 17 dkg tofuval és 1 evőkanálnyi szárított algával, 75 gramm céklás-narancsos saláta, 17 dkg roston sült hal 180 gramm rizzsel, 70 gramm párolt brokkolival, egy evőkanálnyi szójaszósszal és ugyanennyi majonézzel.

Kedd

pakchoi

Szerda

Csütörtök

Péntek

ramen

Szombat

Vasárnap:

Nassolnivaló gyanánt különböző gyümölcsöket, olajos magvakat javasolt fogyasztani, és kerülendőek a feldolgozott élelmiszerek.

Ezért olyan egészségesek és karcsúak a kínai nők

Mindig is érdekelt, mitől olyan karcsúak a kínai nők? Mutatunk pár jellegzetes táplálékot, amit gyakran fogyasztanak.

(Cikken belüli képek forrása:  Ács Bori/ SóBors,  Getty Images Hungary, borító és ajánlóképek forrása: Getty Images Hungary.)





Source link