A glicin egy olyan proteinogén, azaz fehérjealkotó aminosav, ami az anyagcsere szabályozásában is nagy szerepet játszik.
Ugyan nem tekintik esszenciális aminosavnak, több kutatásban is összefüggést találtak alacsony szintje és a 2-es típusú cukorbetegség vagy a nem alkoholos zsírmáj kialakulása között.
A glicin hatása
A glicin aminosav kulcsfontosságú szereppel bír az anyagcsere-folyamatokban, az ajánlások szerint naponta 3-5 gramm bevitele javasolt. Kiemelkedő forrásának számít a rizs, ami nagyjából kétszer annyi glicint tartalmaz, mint más állati vagy növényi eredetű élelmiszerek. Ma már az elhízással kapcsolatos metabolikus betegségek fontos jelzőjének számít a szintje.
Gátolja a zsírmáj kialakulását
Kutatások szerint a glicin csökkenti az alkoholfogyasztás káros hatásait gyulladáscsökkentő tulajdonsága miatt. Mi több, állatokkal végzett kísérletek során azt is észrevették, hogy egyenesen visszafordíthatja a májkárosodást, amit a túlzott alkoholfogyasztás okozott. Természetesen absztinenciával, tehát teljes alkoholmegvonás után is regenerálódik a kiválasztószerv, a glicin segíthet ebben a folyamatban. Emellett még biztató kutatások láttak napvilágot, melyben feltárták, hogy a glicin gátolhatja a zsírraktározást a májnál.
Elhízás ellen véd
A cukorbetegség az inzulintermelődés zavarával jár együtt, ilyenkor a szervezet nem produkál elég hormont ahhoz, hogy a sejtek a vércukrot, glükózt energiává alakítsák át. A glicin növeli az inzulinérzékenységet, ami egyes szakértők szerint még a 2-es típusú cukorbetegség esetén is segíthet. Mindezek mellett felturbózza az anyagcserét azáltal, hogy növeli az izomfehérjék mozgását, gyorsítja a zsírcsökkenést is kalóriaszegény étrend mellett.
Szakácskönyv egy kis extrával!
Mentes Anyu legújabb könyvét azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
Most AJÁNDÉK üvegpalack és vászontáska is jár a könyv mellé!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
Promóció
Segíti az izmokat
A glicin azon három aminosav egyike, amiből a szervezetben kreatin képződik. Ez az anyag segíti az izomépülést, növeli a teljesítményt, mozgás közben a robbanékonyságot, ami akár súlyzós edzéseknél, akár a futásnál is megmutatkozhat. Rezisztenciaedzéseknél bizonyították a kreatin izomerő- és izomtömeg-növelő hatását is. Ha túl kevés glicin van a szervezetben, akkor ebből az anyagból is kevesebb termelődik a szervezetben.
Emellett még a kollagén is rengeteg glicint tartalmaz. A kollagén nagyon fontos fehérje, mely erőt ad az izmoknak, jót tesz a bőr egészségének, enyhíti az ízületi fájdalmakat, és csökkenti a csontritkulás esélyét.
Ráadásul nem csak az izomtömeg-növelésben segíthet ez az aminosav, hanem védhet az izomvesztés ellen is akár olyan betegségek, kezelések esetén is, ami étvágytalansággal, súlycsökkenéssel járhat – mint a rákos betegeknél a kemoterápia.
Jobb alvást biztosít
Sokan szenvednek az éjszakai álmatlanságtól. Legjobb ellenszerei, hogy az esti órákban ne kerüljön elfogyasztásra koffeines ital, kerülendő a kék fényes eszközök használata is. Ez az aminosav nyugtatóan hat az agyra, segíti az elalvást és a minőségi pihenést azáltal, hogy csökkenti a testhőmérsékletet. Kutatás szerint napi 3 gramm glicin bevitele elalvás előtt növeli az alvásidőt, és csökkenti az ébren, forgolódással töltött órák számát. Az elegendő pihenés nélkülözhetetlen az anyagcsere normális működéséhez és a fogyáshoz.
A glicin nagyon változatosan beépíthető a mindennapok étrendjébe, kapszula vagy por formájában is kapható. Ez utóbbit gyakran használják édesítésre is akár teába, kávéba keverve, de a zabkása, fehérjeitalok, joghurtok és pudingok is feldobhatóak vele. Hasznosulását elősegíti a kollagén, így érdemes együtt szedni a kettőt.
8 gyógynövénytea, ami beindítja a fogyást
Bizonyos gyógynövények áldásos hatásaik révén elősegítik a zsírégetést és beindítják a fogyást.
(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
Source link