A gyógyszerezéssel összefüggő hízás mögött számos ok állhat, különböző figyelemfelkeltő jelek, tünetek utalhatnak arra, ha a szervezet valamilyen módon zsírraktározásba kezdett.
Nem szabad félvállról venni a jelenséget, mert a túlsúly komoly betegségek kockázatát növeli, így érdemes tudni, melyek azok a gyógyszerek, amelyeknek mellékhatásai közé az elhízás is odatartozik.
Hizlaló gyógyszerek
Egyes gyógyszerek növelik az étvágyat, ami miatt értelemszerűen indokolatlanul többet eszik az ember, emiatt gyarapodik a súlya. Mások az anyagcserére hatnak, ami által lassabban égeti a szervezet a kalóriákat. Olyan is akad, ami vízvisszatartást okoz, ez pluszkilók formájában mutatkozik meg, illetve léteznek olyan gyógyszerek is, amik a cukor és egyéb tápanyagok felszívódását befolyásolják. Ezen kívül az is előfordulhat, hogy egy gyógyszer fáradtságot vált ki, ami miatt csökken a testmozgásra való hajlandóság, ez szintén elhízáshoz vezethet. Természetesen vannak olyan készítmények is, amik úgy okoznak túlsúlyt, hogy még az orvosok sem értik a pontos okát.
Az alább felsorolt gyógyszerek ténylegesen okozhatnak elhízást, azonban ez nem minden esetben következik be.
- Cukorbetegségre szedett gyógyszerek, mint az inzulin, a tiazolidindionok és a szulfonilureák.
- Epilepsziára felírt gyógyszerek, mint a valproát, a divalproex, a karbamazepin és a gabapentin.
- Antipszichotikus gyógyszerek, például a haloperidol, a klozapin, a riszperidon, az olanzapin, a kvetiapin és a lítium.
- Antidepresszánsok, mint az amitriptilin, az imipramin, a paroxetin, az eszcitalopram, a citalopram, a mirtazapin és a szertralin.
- Szteroidos gyógyszerek, például a prednizon vagy a fogamzásgátló tabletták.
- Vérnyomáscsökkentő gyógyszerek, például a béta-blokkolók, mint a propranolol és a metoprolol.
Cukorbetegség esetén vannak olyan gyógyszerek, mint a metformin vagy a saxenda, amik épp hogy fogyást okoznak, de ezeket szigorúan csak azok szedhetik, akiknél diabéteszt állapítottak meg, és olyan túlsúlyosak, ami veszélyezteti az egészségüket.
Hogyan lehet észrevenni?
Az első és legfőbb tünet, hogy az adott orvosság szedését követően néhány kiló túlsúlyt tapasztal az érintett. Ez viszonylag gyorsan is lezajlik, máskor lassabban mutatkozhat meg. Sőt, olyan is előfordulhat, hogy az illető egészen addig nem veszi észre az elhízás mértékét, míg a kezelőorvosa fel nem hívja rá a figyelmet az egyik vizit során.
Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
Promóció
Előfordulhat az is, hogy megnövekszik az étvágy, és egyre fárasztóbbnak, kimerítőbbnek érződik a testmozgás.
A gyógyszerszedés okozta elhízás kezelése
Ha a szakorvos megállapította, hogy valóban súlygyarapodást okozott a gyógyszer, akkor javasolhatja, hogy válts egy másik típusúra, aminek hasonló vagy ugyanolyan a hatóanyaga. Ez az elhízás ütemétől függ, és attól, hogy az befolyásolja-e az egészségi állapotot.
Máskülönben előfordulhat, hogy nem lehet abbahagyni az adott gyógyszer a szedését, mert még nem áll rendelkezésre hasonló hatóanyagtartalmú készítmény, ami hatékonyan kezelné a tüneteket. Bizonyos mentális betegségek esetén csak egy-két fajta gyógyszer közül lehet válogatni, ilyenkor az adag csökkentése jelenthet megoldást, de egyes gyártók életmódtanácsokkal is szolgálnak.
Szigorúan tilos abbahagyni a gyógyszerek a szedését önhatalmúlag, előtte mindenképp konzultálni kell a kezelőorvossal. Előfordulhat, hogy egy dietetikus, pszichológus közreműködése szükséges, akik segíthetnek olyan szokások kialakításában, amivel kiegyensúlyozottabbá válik az étrend. Sokat számít az ételek porciója és a lassabb étkezés is.
Az elhízás növeli egyes betegségek kockázatát, ilyen a cukorbetegség, az ízületi gyulladás, a szívbetegség és a májbetegség is. A rendszeres, legalább hetente összesen 150 percnyi testmozgás és a rostban, fehérjében, lassú felszívódású szénhidrátokban és esszenciális zsírokban bővelkedő étrend garantáltan segíthet abban, hogy sikerüljön újra lefogyni vagy megtartani a testsúlyt.
Mutatunk 8 erős étvágycsökkentő teát
Ezek a teák erősen csökkentik az étvágyat, amivel elősegítik a fogyást is. Nézd meg őket!
(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
Source link