Ha még nem tetted, próbáld ki a canelloni nevű vastag tésztát! Töltsd meg csirkés, paradicsomos szósszal, a tetejére pedig simíts lágy, sajtos keveréket. Nem lesz vele sok munka, és mindenkit le fog venni a lábáról.

A csirkemellet kockázd fel, szórd meg sóval és borssal, locsold meg kevés olívaolajjal, és negyedórára tedd félre. A pácolási idő leteltével egy serpenyőben olvaszd fel a vajat, és süsd rajta fehéredésig a befűszerezett csirkekockákat. Ha készen vannak, szűrőlapáttal szedd ki, és hagyd hűlni őket.

 

Ugyanabban a serpenyőben, amelyben a hús is sült, szükség szerint még egy kevés olívaolaj hozzáadásával párold puhára az újhagyma felkarikázott fehér részét. Add hozzá a zúzott fokhagymagerezdeket, így süsd egy percig, majd öntsd bele a paradicsomkonzervet. Ízesítsd bazsalikommal, petrezselyemmel, sóval, borssal, ízlés szerint chilivel, majd nyomkodd össze fakanállal, és kezdd összefőzni. Negyedóra múlva nyomd bele a tömlős sajtot, a reszelt sajt és a mozzarella felét, olvaszd össze, majd a felét öntsd a kihűlt csirkére.

 

A canellonikat töltsd meg a csirkés szósszal, és helyezd el őket egymást mellett egy tepsiben. A tetejére kanalazd rá a maradék szószt, szórd meg a kimaradt sajtokkal, és alufóliával letakarva told 180 fokos sütőbe nagyjából fél órára. A végén vedd le a fóliát a tetejéről, hogy a sajt a megpirulhasson rajta.





Source link