A tejszínes, serpenyős karajjal alig 15 perc valódi munka van, utána már csak azt kell kivárni, hogy a hús a gombával együtt vajpuhára párolódjon. A pirospaprika és a köménymag magyaros ízvilágot kölcsönöz neki. Jól megy hozzá a gomba is, de aki nem szereti, nyugodtan el is hagyhatja.
A karajszeleteket klopfold ki, dörzsöld be sóval, borssal, zúzott fokhagymagerezdekkel. Két evőkanál lisztet keverj el a pirospaprikával és a köménymaggal, forgasd meg benne a hússzeleteket, majd kevés olajon, nagy lángon mindkét oldalukra piríts kérget.
A hagymát és a gombát aprítsd fel. A hús után visszamaradt zsiradékon, szükség szerint még egy kis olaj hozzáadásával párold üvegesre a hagymát. Amikor már puha, dobd hozzá a gombát is. Sózd, borsozd, várd meg, amíg összeesik, és ekkor add hozzá a húst is. Fedő alatt, kis lángon, nagyjából 45 perc alatt párold puhára. Néha ellenőrizd, hogy ne égjen oda, és ha szükséges, önts alá kevés vizet, de a gomba magától is elég levet fog ereszteni.
Amikor a hús megpuhult, szűrőlapáttal szedd ki. A tejszínt keverd el egy evőkanál liszttel, öntsd a serpenyőbe, rotyogtasd egy-két percig, amíg besűrűsödik, majd tedd vissza a karajszeleteket, forgasd össze, szórd meg a tetejét aprított petrezselyemmel, és tálalhatod is.
Source link