Érdemes a rántott csirkeszárnyakat nem bő olajban, hanem sütőben sütni. A panír így is ropogós lesz rajta, ugyanakkor nem terheli meg a gyomrot, és szellőztetni is kevesebbet kell majd utána. A csirkeszárnyakhoz még evőeszközre sem lesz szükséged: nyugodtan vedd a kezedbe, és úgy falatozd őket.

A csirkeszárnyakat vágd ketté, és sózd meg. Egy tálba önts lisztet, ezt keverd el borssal. Egy másik tálban verd fel villával a tojást, egy harmadikba pedig önts zsemlemorzsát. A csirkeszárnyakat a szokásos módon forgasd meg először lisztben, utána a tojásban, végül a zsemlemorzsában, és helyezd el őket egymás mellett egy sütőpapírral kibélelt tepsiben. Kend meg a tetejüket vékonyan kevés olajjal, és told a tepsit 180 fokos sütőbe 40-45 percre, amíg a panír aranyszínűre pirul, a hús belül pedig omlósra sül.





Source link