Szalai Ádám nevét zengte napokon át sok magyar, miután a focista góljával pénteken Lipcsében a magyar labdarúgó válogatott 1:0-ra legyőzte a németeket. 

A 17. percben szerzett találat után nem lőttek több gólt, de nem is került az ellenfél labdája a magyar kapu hálójába.  

Szalai Ádám párja

– Reméltem, hogy Szalai Ádám szépen tud búcsúzni, mindegy volt, hogy a két meccs közül melyiken talál be, de ez most már megvan, ezért jó lenne, ha Olaszország ellen is betalálna. Szalai olyan játékos, akit jobban becsülnek külföldön, mint otthon – méltatta Marco Rossi szövetségi kapitány a győztes találatot szerző csapatkapitányt, Szalai Ádámot, aki szerdai bejelentése alapján hétfőn köszön el a nemzeti együttestől.

Szalai Ádám a lipcsei Red Bull Arenában 2022. szeptember 23-án.

Fotó: Profimedia

A magyar csapat hétfőn fejezi be a sorozat csoportkörét. A hatodik, utolsó fordulóban az olaszokat fogadja a Puskás Arénában, ahol már döntetlennel is az első helyen végez, és bejut a sorozat jövő júniusi, négyes döntőjébe, vereség esetén pedig második lesz a Squadra Azzurra mögött.

A 34 éves focista a mérkőzés után hihetetlennek nevezte, hogy Anglia után Németországot is legyőzték, de azt is hozzátette, hogy ennyi csapatmunkával ez nem a véletlen műve. 

– Büszke vagyok arra, hogy apukaként tudtam játszani a válogatottban, és apukaként gólt is tudtam szerezni – mondta Szalai Ádám, aki augusztus 26-án lett édesapa. 

Kislánya a Szalai Efimia Anna nevet kapta, 3550 grammal és 50 centiméterrel született. A baba édesanyja a gyönyörű modell és színésznő Krista Tcherneva, akivel évek óta egy párt alkotnak, de szerelmüket nem a nagy nyilvánosság előtt élik meg.

Krista júniusban még az Amalfi-partról, júliusban Toszkánából posztolt babapocakos fotót. 

A modell szeptember 11-én már Bázelből jelentkezett be egy babakocsis fotóval. 

Krista Tcherneva számos magazin címlapján szerepelt már, ezeken igazi kaméleon, hol dögös díva, hol visszafogott, vonzó nő. 

Idén májusban például a bolgár Elle magazin borítóján, illetve ugyanebben a hónapban a Grazia digitális címlapján.  

Puskás Ferenc dédunokája

Puskás Ferenc dédunokája, Ane de Juan Damborena 2021 nyarán vett részt új Bozsik Aréna avatómérkőzésén: ő végezte el a kezdőrúgást. A gyönyörű, szőke nő testhezálló kis feketéjében feltűnő jelenség volt a focipályán.

Modern idők – Ősi viselkedés avagy az emberi természet alapjai

A Femina Klub novemberi vendége Csányi Vilmos etológus lesz, akivel többek között arról beszélgetnek Szily Nórával, az estek háziasszonyával, miért okoz ennyi feszültséget ősi, biológiai örökségünk a modern nyugati civilizációban.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2022. november 21. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház

Promóció

Cover-fotó: Profimedia/Trenka Attila





Source link