A kutyák, malacok és gyerekek kutatását bemutató filmsorozattal jelentkeztek az ELTE Etológia tanszék kutatói. A Viselkedésbiológia Nektek – Veletek című hatrészes videósorozatban bemutatják a viselkedéskutatási módszereket és a nagyobb kutatócsoportokat. A kisfilmsorozat diákok, a vizsgálatok résztvevői és mindazok számára új információkat kínál, akit érdekel a viselkedéstudomány – közölte az egyetem.

A nemzetközi sajtóban az ELTE a leghíresebb hazai egyetem, egyértelműen a kutyás kutatásai miatt. Évtizedek óta tartja vezető pozícióját a kutyaviselkedés területén, munkatársai több ERC- és Lendület pályázatot nyertek. Teljesítményükben fontos szerepe van annak, hogy sikeresen vonják be a hazai kutyatartókat a vizsgálataikba, és az ismeretterjesztésre is nagy hangsúlyt helyeznek.

Ennek jegyében készítették el a Viselkedésbiológia Nektek – Veletek című filmsorozatot, ami az etológia módszertanát, a tanszékhez tartozó Szenior Családi Kutya Programot, az Alfa Generáció Labort és a Neuroetológia és Lendület Társállat Kutatócsoportot mutatja be. A kutyákon kívül más társállatfajokkal, sőt gyerekekkel is találkozhatnak a nézők az átlagosan 16 perces részekben. A záró epizódban a tanszék alapítója, Csányi Vilmos és tanítványa, a jelenlegi tanszékvezető, Miklósi Ádám beszélgetnek arról, hogyan fejlődtek a kutatások.

A filmsorozat különlegessége, hogy alkotói kutatók. Írói, ötlet- és házigazdái Bognár Zsófia doktorandusz és Lenkei Rita doktorjelölt, a vágó Bognár Zsófia, a hangmérnök Faragó Tamás vokalizációkutató, a vezető operatőr és zeneszerző Leéb Ádám, a felelős szerkesztő és több jelenet operatőre, a Csányi-Miklósi interjú riportere Kubinyi Enikő, a Lendület kutatócsoport vezetője.

A cikk az ajánló után folytatódik

A hatrészes videósorozat mellett tudományos előadásokat is elérhetővé tettek a kutatók a Mecenatúra támogatásának köszönhetően. Az ELTE Etológia tanszék kutatói évek óta konferenciát is szerveznek, hogy a tanszék vizsgálataiban részt vett gazdák megismerhessék, milyen kutatási eredmények születtek a közreműködésükkel. Ezúttal a IX. Kutyaetológia konferencia tizenöt magyar és tizenhat angol nyelvű előadása került fel a netre Temesi Andrea doktorjelölt szerkesztésében, Belépés csak kutyával címmel. Így összesen 37 videóval és csaknem kilenc műsorórával bővült a hazai etológusaink videócsatornáinak kínálata.

A kutatók új videósorozata az NKFIH Mecenatúra program támogatásával valósult meg, és ingyen elérhető a YouTube-on és a Facebookon is.

Kiemelt kép: Getty Images

Ennek a kutyának nincs rá szüksége, hogy valaki eldobja neki a botot: ügyes trükköt eszelt ki

Egyedül is nagyon jól tud játszani ennek a zseniális trükknek köszönhetően.





Source link