Nagy Olivér az a fiatal üzletember, akivel Berki Mazsi közös üzleti vállalkozásba fogott. Évekkel ezelőtt egy baráti társaságon keresztül ismerte meg Berki Krisztiánt, akivel üzleti partnerek és barátok lettek. 

Hármasban akarták beindítani a gyerekruhákat és gyerekholmikat árusító vállalkozásukat, az előkészületek idején azonban májusban Berki váratlanul elhunyt. 

Berki Mazsi társa

– Letaglózott a halála, de rögtön arra gondoltam, hogy kötelességem segíteni a feleségét és a kislányát – mesélte a Blikknek az üzletember, akinek több vállalkozása is van. 

Nagy Olivér számára egyértelmű volt, hogy az üzletet az özveggyel ketten is elindítják. A költségek nagy részét a férfi vállalta, a boltot hamarosan Berki Mazsi saját tervezésű gyermekruháival, játékokkal bővítenék.

– Mazsival az évek során jó viszonyt alakítottunk ki, és ez a közös munkában is hasznos. Úgy fogalmaznék, hogy ketten visszük tovább Krisztián örökségét, az üzletet, amit ketten álmodtunk meg.

Berki Mazsi és Emma

Berki Mazsi szomorúan ünnepelte augusztusban a 31. születésnapját, egy évvel korábban nem ilyen jövőt képzelt el magának. Egy videót is kitett a közösségi oldalára, amiben kilenc hónapos kislánya, Emma Katerina is szerepel. A követői szerint nagyon cuki a copfos kislány. 

Modern idők – Ősi viselkedés avagy az emberi természet alapjai

A Femina Klub novemberi vendége Csányi Vilmos etológus lesz, akivel többek között arról beszélgetnek Szily Nórával, az estek háziasszonyával, miért okoz ennyi feszültséget ősi, biológiai örökségünk a modern nyugati civilizációban.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2022. november 21. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház

Promóció





Source link