Debreczeni Zita kerekedő babapocakkal, ezüstösen csillogó ruhában szerepelt a címlapon. Gyönyörű kismamaként ragyogott férje, Gianni oldalán. A fotósorozathoz készült interjúban pedig arról beszéltek, milyen fontos számukra az ünnepi időszak.

A sztár házaspár szeptemberben adta hírül, másodjára is szülők lesznek. Azóta már azt is elárulták, hogy nagyobbik fiuknak, Gianfranco Máténak kisöccse születik, második csemetéjük is kisfiú.

Debreczeni Zita babapocakkal a címlapon

Több alkalommal meséltek már arról, hogy a szülővé válás folyamata nem volt egyszerű a számukra. A tízedik lombikbeültetés után 2020. augusztus 28-án született meg Gianfi. 

Két éve éppen az adventi időszak kellős közepén tudták meg, hogy hamarosan hárman lesznek, így a 2020-as karácsony, minden addiginál különlegesebb volt.

– Most úgy gyújtottuk meg az advent első gyertyáját, hogy imádkoztunk, majd elmondtuk a kicsinek: most kezdődik az igazi buli – árulta el Gianni a Nők Lapjában.

A cikk az ajánló után folytatódik

Mentesen főzni könnyű!

Mentes Anyu 3 kötetében 162 olyan mentes és kipróbált recept található, melyek közül kompromisszumok nélkül válogathatnak étrendváltók, reformerek, IR-diétát követők és kíváncsiak egyaránt. 

A könyveket kedvezményes áron ide kattintva, kizárólag online lehet megvásárolni.

Promóció

A családfőnek vendéglátósként az ünnepek előtti hetek a legpörgősebbek az évben, alig van otthon. Debreczeni Zita boldogan teremt békét az otthonukban. Nem kér a karácsonyt megelőző vásárlási őrületből, már novemberben beszerzi az ajándékokat, hogy az ünnepi időszak a legnagyobb nyugalomban és idillben teljen.

Azt is elmesélték, nem hármasban töltik a szentestét. Körbeülik az ünnepi asztalt a szeretteikkel, ilyenkor mindenki jól érzi magát.

– Idén minden a gyerek köré épül, különleges meglepetésekkel. Izgalommal várjuk, mit fog szólni mindenhez.

– Tudom előre, hogy a következő fog a legtöbbször elhangzani: „Ne nyúlj hozzá, mert el fogod törni!” – egészítette ki viccesen férjét Debreczeni Zita.

Kulcsár Edina babapocakja

Kulcsár Edina babapocakja sokat nőtt, amióta bejelentette, hogy G.w.M.-mel közös gyermekük születik. A rapper friss fotója nagy sikert aratott, az Instagramján már fél nap alatt több mint 30 ezer lájkot kapott. 





Source link