Gjoni Beach – erre a névre hallgat Delhusa Gjon és párja otthona. A Budakeszin található ingatlan renoválása ugyan két nyáron át tartott, az eredmény magáért beszél: csak kilépnek a hátsó udvarra, és saját üdülőparadicsomukban találják magukat.

Az énekes fejéből 2020-ban, a világjárvány miatti bezártság alatt pattant ki az ötlet, felújítja otthonát. Az eredeti terv annyi volt, hogy kialakítanak egy medencét az udvaron, de végül sokkal nagyobb átalakítás vette kezdetét. Kedvese, Fanni utólag azt mondja, ha tudta volna, mennyi munka lesz vele, lehet, inkább nemet mond az egészre.

Delhusa Gjon és párja otthona

Az egész kertet újragondolták, házi strandot emeltek a füves területen. Ha ma végignéznek rajta, szinte el sem hiszik, hogy szinte minden az ő kezük munkáját dicséri.

– A kőműves haverom mindenre megtanított: kőfaragásra, térkőlerakásra. A dizájn nem volt nehéz, azt mindig is szerettem megálmodni. Segítségünk volt, de mi készítettünk mindent. Például régi fából a bárpultot – mesélte Delhusa Gjon a Mokkában.

Képes összeállításunkban te is tehetsz egy látogatást a Gjoni Beachen. Mutatjuk, milyen mesés helyen él Delhusa Gjon és párja, Fanni.

Modern idők – Ősi viselkedés avagy az emberi természet alapjai

A Femina Klub novemberi vendége Csányi Vilmos etológus lesz, akivel többek között arról beszélgetnek Szily Nórával, az estek háziasszonyával, miért okoz ennyi feszültséget ősi, biológiai örökségünk a modern nyugati civilizációban.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2022. november 21. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház

Promóció





Source link