Harry herceg még 2016-ban, egy vakrandin ismerkedett meg Meghan Markle-lel, akibe fülig beleszeretett. Nem sokkal később eljegyezték egymást, 2018 májusában pedig összeházasodtak. Első gyerekük, Archie egy évvel később, 2019-ben jött a világra.
2020 januárjában az egész világot, beleértve a királyi családot és magát a királynőt, sokkolta a hír, miszerint a hercegi pár kilép a családi kötelékből és a tengerentúlon kezd új életet. Kislányuk, Lilibet 2021-ben az Amerikai Egyesült Államokban született.
Így bánt az alkalmazottakkal Harry és Meghan
Meghan Markle 2021-ben interjút adott Oprah Winfrey-nek, ebben azt állította, a királyi család semmiben sem támogatta, rasszista megjegyzéseket tettek rá, nem fogadták be. Segítséget még akkor sem kapott tőlük vagy az udvartól, amikor már teljesen kikészült a ránehezedő nyomás miatt.
Fotó: Profimedia
Nagyon úgy tűnik azonban, hogy a hercegnének vaj van a füle mögött, ugyanis a napokban megjelenik egy könyv, a Courtiers: The Hidden Power Behind the Crown (magyarul Udvartartás: A korona mögött rejlő hatalom), amit egy titokzatos Valentine Low szerkesztett össze a palota dolgozóinak személyes beszámolóiból, valamint saját élményeiből. Többen azt sejtik, a szerző álnevet használ, valójában Harry és Meghan korábbi titkárnőjéről, Ms. Cohenről lehet szó.
A kötetben a udvarnál dolgozók durva dolgokról számoltak be, például arról, hogy Harry herceg rendszeresen gonosz, bántó hangvételű e-mailekkel küldte el őket melegebb éghajlatra, Meghan pedig nemes egyszerűséggel nem vette fel a telefont, ha nem volt kedve eleget tenni a kötelességeinek. Amikor pedig férjével úgy döntöttek, Kanadába utaznak hat hétre, a volt színésznő ezt nem volt hajlandó elárulni a dadájuknak.
– Amikor Harry és Meghan hathetes szünetre ment Kanadába 2019 novemberében, Meghan még arra sem volt hajlandó, hogy ezt megossza a dadájukkal, Lorennel – mesélte egy névtelen forrás a könyvben.

Fotó: Profimedia
Ha mindez nem lenne elég, titkárnőjüket, a fent emlegetett Ms. Cohent állítólag valóságos lelki terrorban tartották, a 17 éve a palotánál dolgozó nő soha nem tudott a kedvükre tenni, rendszeresen megalázták, kiabáltak vele. Ennek fényében már annyira nem furcsa az sem, hogy Harry és Meghan teljes udvartartása a világgal együtt tudta meg: ki vannak rúgva.
Az ő mosolya a legszebb a királyi családban
Képes összeállításunkból megtudhatod, hogyan alakult a legszebb királyi mosolyok rangsorának első öt helye!

Modern idők – Ősi viselkedés avagy az emberi természet alapjai
A Femina Klub novemberi vendége Csányi Vilmos etológus lesz, akivel többek között arról beszélgetnek Szily Nórával, az estek háziasszonyával, miért okoz ennyi feszültséget ősi, biológiai örökségünk a modern nyugati civilizációban.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2022. november 21. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház
Promóció
Cover-fotó: Profimedia
Source link