Az infláció mostanra az élet összes területére begyűrűzött, gyakorlatilag mindenért többet kell fizetni a pénztáraknál, mint néhány hónappal ezelőtt. A karácsony közeledtével lassan berobban az ajándékvásárlási főszezon, de azt már most látni, hogy a többség a kevesebb néha több elv alapján választja majd ki a meglepetéseket szeretteinek.

Idén előtérbe kerülhetnek az ár-érték arányban kimagasló, egyedi ajándéktárgyak, feliratozott termékek, melyekkel szívhez szóló emléket lehet ajándékozni.

2022-ben ennyit szánunk karácsonyi ajándékra

Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér, tartja a régi mondás, ami sokak fejében ott motoszkálhat az adventi időszak kezdetén. A világban zajló negatív gazdasági folyamatokat már az átlagemberek is a saját bőrükön érzik, nem ritka, hogy egyik napról a másikra drágul jelentősen egy-egy termék, miközben a vásárlóerő nem feltétlen növekszik ilyen ütemben.

Czaga Zsolt, a LOLmarktügyvezető-tulajdonosa arról beszélt, várakozásaik szerint az emberek zöme kétszer is meg fogja gondolni, hogy milyen értékben vásárol majd a hozzátartozóinak ajándékot, és várhatóan a minőség is minden korábbinál fontosabb szempont lesz majd a döntés meghozatalában.

A közvélemény-kutatás eredménye

Példaként említett egy közvélemény-kutatást is, ahol kiderült, az olvasók közel fele személyenként kevesebb mint 5 ezer forintot tervez költeni ajándékokra, és csak minden tizedik válaszadó voksolt úgy, hogy fejenként 20 ezer forintnál is nagyobb értékű tárgyat, élményt ajándékoz karácsonykor a szeretteinek.

– Idén talán mindenki jobban belegondol majd, milyen értékkel bír az ajándék, amit a családtagjainknak adunk. Amikor egy gyermek rajzol a szüleinek egy képet, az ugyan másoknak csak egy firkának tűnhet, de az édesanyának és az édesapának a világot jelentheti, hiszen benne van a gyermek minden szeretete. Ez a gondolatiság pedig a nehéz időben nagyobb hangsúlyt kaphat akkor is, amikor felnőtt felnőttnek ajándékoz valamit – magyarázta az ajándékbolt-hálózat vezetője.

Személyesebb ajándékok ideje

Czaga Zsolt beszélt arról is, a karácsony a szeretet ünnepe, aminek egyébként sem feltétlen arról kellene szólnia, hogy egymásra licitálva ki tudja a legdrágább ajándékot venni a szerelmének, szüleinek, gyermekeinek. Az átgondolatlan túlköltekezésnek pedig most a gazdasági válság vethet véget. Szerinte 2022-ben előtérbe kerülhetnek a pénztárcabarát, mégis sokkal személyesebb ajándéktárgyak, melyek emlékként szolgálnak majd azok számára, akik ezeket kapják.

A cikk az ajánló után folytatódik

Ilyenek a LOLmarkt webshopos kínálatában található vicces, feliratos pólók, pulóverek, vagy az üzleteiben készülő egyedi fényképes bögrék, egérpadok és díszpárnák is, amik olyan értéket képviselnek, amit nem lehet kifejezni pénzben, mégis nagyobb boldogságot okoznak, mint egy több százezer forintos luxuscikk. Czaga Zsolt elmondta, az akár fél óra alatt elkészülő ajándéktárgyakkal arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy mennyire fontosak a társas kapcsolatok, és hogy az egymás iránt érzett szeretet nélkül adhatunk bármilyen meglepetést, az erejét veszti.

Dekorációk tobozból

Ezek a képek inspirációt adhatnak, és néhány ötletet arra, hogyan lehet felhasználni ezeket a dekoratív terméseket, és ízléses díszítést készíteni belőlük. 





Source link