Hevesi Kriszta a Farm VIP 3. évadában való szereplésével nem mindenkinek nyerte el a tetszését.
A Bochkor című rádiós műsorban Voga János kemény kritikával illette a pszichológust, aki reagált az őt ért bántásra.
Hevesi Kriszta a Farm VIP-ban
A rádiós műsor egyik adásának fő témája volt, hogy Voga János szerint Hevesi Kriszta karrierjének nem tett jót a TV2 realityjében, a Farm VIP-ban való szereplés. Nem értett egyet a sztár viselkedésével, szerinte pszichológusként tisztában kellett volna lennie azzal, hogy pontosan kik taktikáznak, és manipulálnak másokat a sárga csapatban.
– Ez egy életre szóló kudarc. Ki megy így el hozzá? És nem veszi észre Tomikát, aki egy manipulátor? Így bemenni, majd dolgozni, és várni a kuncsaftokat, akik ülnek a váróban, és erről beszélnek – idézte Voga János szavait a Retro Rádióból a story.hu.
A Farm VIP versenyzője reagált az őt ért negatív kommentre, és azzal érvelt, habár tudta, hogyan is működik egy ilyen műsor, egyáltalán nem bánta meg a részvételt.
– Pszichológus vagyok, semmi sem idegen tőlem, ami emberi, de az azért kicsit meglep, ha valaki, aki a médiában dolgozik, nincs tisztában azzal, hogy ezeket a műsorokat hogyan vágják össze.
Meglepő vagy nem meglepő módon számára a műsor egyik legnagyobb ajándéka éppen Visváder Tamás barátsága volt, azóta másokkal is tartja a jó kapcsolatot. Sok negatív kritika éri, azonban a pozitívakat igyekszik szem előtt tartani, és abból táplálkozni.
– Többnyire az a vélemény a szereplésemről, hogy most sem csalódtak bennem azok az emberek, akik ismernek vagy szeretnek. Az pedig, hogy ilyen hamar kiestem? Őszinte leszek, nem lepődtem meg rajta, erre számítottam. A civil szférából érkezem, nem tudok show-t csináni, ráadásul az imidzsembe sem tartozik bele.
Görgényi Fruzsina és Nyertes Zsuzsa a Farm VIP-ban
Nyertes Zsuzsa a Farm VIP adásában hazudott a többieknek a siker érdekében. Emiatt nagyon elszabadultak az indulatok, amelyet a sztár nehezen fogadott és sírva is fakadt.
Cover-kép: TV2/Farm VIP
Source link