Kevesen tudják, hogy Katona Klári első férje a Neoton Família egyik alapítója, Galácz Lajos volt.
Az énekesnő és a zenész nem pusztán kollégák voltak, szerelem kötötte össze őket, rövid ideig házasokként éltek. 1975-ben a nyilvánosság teljes kizárásával mondták ki a boldogító igent.
Katona Klári első férje
A szóban forgó, 47 esztendővel ezelőtt készült felvétel a Vértanúk terén található Központi Házasságkötő Teremben készült róluk az esküvőjük napján. Az ACNews szúrta ki a Fortepan oldalán.
Fotó: Fortepan/Gyulai Gaál Krisztián
Katona Klári nagyon szép menyasszony volt: nem klasszikus esküvői ruhát választott, hófehér, rövid ujjú miniben ment hozzá a Neoton basszusgitárosához.
Ha a közönség előtt nem is beszéltek a házasságról, pályatársaik természetesen tudtak a frigyről. Csepregi Éva az esküvő idején került be az együttesbe, úgy emlékszik, kollégái egy közös olasz turné során kerültek közelebb egymáshoz.
– Értékes kapcsolat lehetett, Lajos nagyon jó ember. Fiatalok voltak, szépen éltek, legalábbis, amit én láttam, abból harmóniára és szeretetre következtettem. Amíg együtt voltak, úgy láttam, boldogan éltek – árulta el a Blikknek.

Fotó: Fortepan/Urbán Tamás, Fortepan/Gyulai Gaál Krisztián
Ugyan tudtak arról, hogy egy párt alkotnak, Katona Klári előttük is titkolta a magánéletének részleteit: azt például nem mondta el nekik sem, hogyan találkoztak először Galácz Lajossal, és Csepregi Éva arról sem tud, mi vezetett a válásukhoz.
– Végül is fiatalok voltak, a házasság kezdetén Klári csak 22 éves volt. A válásuk után már nem járt velünk fellépni. Klárival legutóbb Tokióban találkoztam, 1984-ben. Ő éppen versenyzett, mi pedig koncertet adtunk.
Kovács Kati párja
Kovács Kati számos dalát kívülről fújjuk, magánéletéről viszont csak keveset tudni. Annyi biztos, hogy 25 éve élnek együtt nem szakmabeli párjával a legnagyobb szeretetben. A sors is úgy akarta, hogy ők ketten egymásra találjanak.
Source link