A Nyerő Páros korábbi évadaiban már megszokhattuk, hogy bizonyos idő elteltével szóba kerülnek az exek is.
Az első ilyen jellegű információra a hatodik szériában nem sokáig kellett várnunk, kiderült, hogy az egyik versenyző járt Kulcsár Edinával.
Kulcsár Edina és Törőcsik Dániel
A 2022-es Nyerő Páros második napja a fiúk versenynapja volt, a lányoknak azzal kapcsolatban kellett megtenniük tétjeiket, mennyire ismerik őket a párjaik. Kérdéseket kaptak három válaszlehetőséggel, amelyre a nők megjelölték a válaszukat, majd a férfiaknak is el kellett találniuk, szerintük a szerelmük mit választ. Pont csak az egyező válaszokért járt. Törőcsik Dani, az Éjjel-nappal Budapest egykori csajozógépe és párja, az egykori topmodell, Bíró Bea az egyik, párkapcsolatot is érintő opciónál elvérzett.
Fotó: RTL Klub/Nyerő Páros
– Bea szerint melyik a legcikibb hír, ami megjelent Daniról? – tette fel a kérdést Sebestyén Balázs.
A – A hajbeültetéséről szóló hírek.
B – Kulcsár Edinával járt.
C – Saját magát tarja a múzsájának.
Bea az első, míg Törőcsik Dani a második választ jelölte meg. Az egykori sorozatsztár nem értette, miért ciki, ha valaki megcsináltatja a haját.
– Miért, a B miért ciki, egyetlenem, az a múltad része? – értetlenkedett Bea.
– Mert úgy emlékszem, ezt már jelezted nekem korábban – vallotta be a férfi.
– Nem, nem mondtam erről semmit – bizonygatta a szerelme.
– Ez egy őszinteségi játék is amúgy… – kontrázott erre a ma már tetováló művészként dolgozó férfi.

Fotó: RTL Magyarország
Kulcsár Edina akkor vált ismerté, amikor 2014-ben ő lett Miss World Hungary, majd a Miss World szépségversenyen az előkelő második helyezést érte el. 2013 óta gyűrű menyasszony volt, ám 2015-ben közel hat év után szakítottak üzletember párjával. 2016 januárjában arról szóltak a hírek, hogy Törőcsik Dániellel jár.
– Régóta ismerjük egymást Danival. Korábban túlságosan nyíltan beszéltem a kapcsolatomról, így ebből tanulva most nem szeretnék beszélni erről. Egy baráti társaságba járunk – nyilatkozta akkor szűkszavúan az egykori szépségkirálynő a Borsnak.
Istenes Bence és Kovácsovics Fruzsina
Kovácsovics Fruzsina a Csillag Születik első, 2007-es évadában vált országosan ismertté. Istenes Bence tévés karrierje 2008-ban indult, amikor a VIVA TV műsorvezetője lett. Kevesen tudják, de a két fiatal sztár egy darabig egy párt alkotott, igaz, annak idején látszatkapcsolatnak indult a viszonyuk.
Cover-fotó: RTL Magyarország, TV2
Source link