Ma már kreatívabbnál kreatívabb adventi koszorúkat lehet kapni. A gyertyák bármilyen színben előfordulhatnak, a koszorú pedig sokszor már nem is koszorú, inkább egy hosszúkás asztaldísz.

A klasszikus adventi koszorú négy gyertyája közül azonban szigorúan három lila, egy pedig rózsaszín. Nem véletlenül: a gyertyák külön-külön is jelentőséggel bírnak.

Ezért rózsaszín a harmadik gyertya

A lila szín erősen kötődik az egyházhoz: az advent, a nagyböjt, a bűnbánat színe. Violaszínű stólát hord a pap gyóntatások idején, de gyakran gyászmisék és temetések alkalmával is. Nem véletlen tehát, hogy az adventi koszorú gyertyáinak nagy része is lila.

Advent első két vasárnapján lila gyertyát gyújtunk, a harmadikon rózsaszínt, a negyediken pedig újra lilát. Az első lila gyertya a hitet jelképezi, Ádám és Éva személye kötődik hozzá: akiknek Isten először ígérte a megváltást. Idén november 27-én gyújtjuk meg. Az adventi koszorú második lila gyertyája a reményt szimbolizálja, a zsidó nép kapcsolódik szorosan hozzá: Isten nekik ígérte, hogy a Messiás közülük való lesz. 2022-ben december 4-én gyújtjuk meg a koszorú második gyertyáját.

Advent harmadik vasárnapján már a rózsaszín gyertya is ég, mely az örömöt jelképezi és Szűz Mária alakjához kötődik. Bár az szeplőtelen fogantatás ünnepe minden évben december 8-án van, Jézus édesanyjáról advent harmadik vasárnapján is megemlékezünk. Az örömvasárnap egy kicsit megtöri az adventi bűnbánatot, és emlékezteti rá az embereket, hogy hamarosan itt van Jézus eljövetele, az öröm ideje. Idén december 11-én gyújtjuk meg a harmadik gyertyát.

Az adventi koszorú negyedik, egyben utolsó gyertyája ismét lila színű, és a szeretetet jelképezi. A hozzá szorosan kapcsolódó személy pedig Szent János, aki Jézus közelgő eljövetelét ígérte a népnek. Advent negyedik vasárnapja idén december 18-ára esik.

A cikk az ajánló után folytatódik

Ma van örömvasárnap!

Advent harmadik vasárnapja tehát egy kicsit különbözik a többitől. Nemcsak ezüstvasárnapnak, de örömvasárnapnak is hívjuk, és vele kezdődik advent második fele. Ilyenkor érdemes elgondolkozni azon, hogy melyek az igazán fontos dolgok számodra az életben, mi tesz boldoggá téged, miért vagy hálás. Próbálj befelé figyelni, elcsendesedni, azokkal tölteni az időt, akiket a legjobban szeretsz, akikkel valóban öröm együtt lenni. Egyre közelebb leszünk a karácsonyhoz, ideális esetben a következő hetek már nem a karácsonyi ajándékok vásárlásával, hanem a lelki rezdülések figyelésével és a számodra legfontosabb emberekkel töltött idővel telnének. Ha ezt nem is tudod megvalósítani, igyekezz olyan programokat – például mézeskalácssütést – szervezni, mely öröm az egész családnak, és lehetővé teszi, hogy együtt legyetek.

Adventi koszorú mézeskalácsból

Ha nem ragaszkodsz annyira szigorúan a vallási hagyományokhoz, az alábbiakban mutatunk néhány ötletet a mézeskalács koszorúra. De mécses-gyertyákból is választhatsz lila, illetve rózsaszín változatot.

Képek: Getty Images Hungary





Source link