A köszönés a legalapvetőbb társadalmi norma, aminek a gyakorlása már kisgyermekkorban megkezdődik. A szülők nagyon korán elkezdik szoktatni rá a gyermeküket, előbb az integetésre próbálják rávenni őket, majd az egyszerűbb köszönési formák, például a sziázás következnek.
Természetesen a kicsiket nem érdekli az etikett, így aztán olykor hiába erőlködnek a felnőttek, ők ellenállnak, nem köszönnek sem a szomszédoknak, sem a barátoknak, ha nincs kedvük hozzá, vagy az adott személy nem szimpatikus nekik. Mindez kínos pillanatokat szülhet, és bár a szakemberek megosztottak a kérdésben, hogy egyáltalán érdemes-e erőltetni a gesztust, vagy sem, a szülőknek több lehetőségük is van a folyamat támogatására.
Módszerek, ha nem köszön a gyerek
Felnőttként magától értetődő dolog, hogy az ember köszön a boltban, az ismerősöknek és a családtagoknak. Ferde szemmel is nézünk arra, aki elmulasztja ezt az egyszerű, ám annál lényegesebb gesztust. Éppen ezért olykor nehéz megemészteni, hogy hiába kérik a csemetét, mégsem köszön. Ennek számos oka lehet, előfordul, hogy nem szimpatizálnak az illetővel, vagy egyszerűen csak nincs kedvük hozzá.
Bár a szülők időről időre emlékeztethetik a kicsiket a szokás fontosságára, óvodás vagy kisiskolás korban még nem feltétlenül fogják átérezni a szükségességét. A dorgálásnál, kikényszerítésnél jobb módszerek is léteznek a köszönésre való szoktatásra, a következő apró trükkök szintén segíthetnek.
Szerepjáték: a szerepjátékok nagyon fontosak a gyermekek fejlődésében. Rajtuk keresztül játékos formában sajátítanak el hétköznapi viselkedésmintákat, ismerkednek meg különböző szituációkkal. A kicsik gyakran a felnőtteket is bevonják a játékba, érdemes kihasználni a helyzetet, és becsempészni a köszönést is a mókába.
Gyakorlás otthon: otthon, a biztonságos, megszokott közeben, a gyermekhez legközelebb álló személyekkel könnyen mehet a gyakorlás. Ha valaki belép a szobába, elmegy a boltba, a kis tesó aludni megy, remek lehetőség kínálkozik a köszönésre.
Köszönés a játékoknak: köszönjetek a játékoknak, ha előveszitek vagy épp elpakoljátok őket. Talán nincs is olyan gyerek, aki ne szeretné sorra kikapkodni a kedvenc játékait a dobozból. Minden alkalommal, amikor előkerül egy, üdvözöljétek!
Mentesen főzni könnyű!
Mentes Anyu legújabb könyvében nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy összeállítsa a mentes étkezések 50 legjobb receptjét. Korábbi könyveivel együtt, összesen 162 recepttel örvendezteti meg a különleges étrendet követő olvasóit.
A könyveket kedvezményes áron ide kattintva, kizárólag online lehet megvásárolni.
Promóció
Mesekönyv: a mesék szintén nagyon tanulságosak a kicsik számára, nemcsak a szókincsük bővül, ha sokat meséltek nekik, hanem a világgal kapcsolatos ismereteik is. Az érzelmi és értelmi fejlődésükhöz egyaránt hozzájárul a meseolvasás. Egészítsétek ki a történetet, csempésszetek bele köszönést, ha épp helyet kaphatna a cselekményben, vagy a könyvet lapozgatva üdvözöljétek a képen felbukkanó szereplőt.
A fentiek támogathatják a folyamatot, a legfontosabb viszont a példamutatás, hiszen a kicsik leginkább a szülői mintából tanulnak.
Miért hazudnak a gyerekek?
A gyerekek gyakran füllentenek, színezik ki a valóságot, és sok szülőben felmerülhet a kérdés, baj van-e csemetéjével vagy saját szülői képességeivel. Szerencsére a hazugság mögött legtöbbször ártatlan indokok húzódnak, és sok lépést tehet a szülő azért, hogy ezt jól kezelje, és jó irányba terelje.
(Képek: Getty Images Hungary.)
Source link