DopeMan, a szókimondó rapper kicsattan a boldogságtól, amelyet szerelmével közös fényképe is tükröz.

A csinos, szőke barátnőjével öt éve tart a szerelem, de a zenész csak ritkán posztol közös fotót Etával.

DopeMan szerelme 

DopeMan az elmúlt évek során rengeteget komolyodott. Párkapcsolatának köszönhetően új életet kezdett, és más értékek lettek fontosak számára, mint korábban.

 – Már tudom irányítani, ha dühös vagyok, a meditáció segítségével könnyen megtalálom a békét, és mások életére is tudok hatni. Azt tanultam, hogy a szeretet jelképe a tűz. Ha meditálok, egy tábortüzet képzelek magam elé, és a körülötte ülők közül először azokra gondolok, akik közel állnak hozzám – mesélte a Bestnek 2020-ban.

Szerelmével, Etával 2017-ben posztolt először közös fényképet, kapcsolatuk azóta is töretlen és kiegyensúlyozott. A zenész ritkán oszt meg párjával közös fényképet, azonban amikor megteszi, rengeteg lájkot kap. Legfrissebb képükön vidáman mosolyogva szelfiznek, a 48 éves férfin látszik, hogy boldog, és szerelmes a mellette álló, csinos Etába, aki saját márkájának pólóját viseli. A közös fotó alá még egy vicces szöveget is írt:

„Na öreg, most büszke lehetsz, hogy egy ilyen bomba bébin is te feszítesz.”

A kommentelők vették a poént, és nagyon örültek annak, hogy ismét együtt láthatták a szerelmespárt.

„Nagyon szerethet teged ez a lány ha magára vette a kedvedért.”

„Milyen édesek vagytok együtt, sok boldogságot kívánok nektek!”

„Ilyen nekem is kell. Bébiruhában nem tervezitek? 6 hetes kislányomon jól mutatna. Cuki lenne.” – olvasható a kommentekben.

Pély Barna esküvője

Pély Barna váratlan bejelentést tett az Instagram-oldalán: több hónappal ezelőtt a legnagyobb titokban feleségül vette kedvesét, Évát. Nem akármilyen apropóból fedte fel, már férj és feleségként élik a mindennapokat. Éva születésnapja alkalmából három esküvői fotójukat is közzétette.

Modern idők – Ősi viselkedés avagy az emberi természet alapjai

A Femina Klub novemberi vendége Csányi Vilmos etológus lesz, akivel többek között arról beszélgetnek Szily Nórával, az estek háziasszonyával, miért okoz ennyi feszültséget ősi, biológiai örökségünk a modern nyugati civilizációban.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2022. november 21. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház

Promóció

Cover-fotó és ajánlóképek: Facebook/DopeMan





Source link