Laky Zsuzsi és férje 2008-ban ismerték meg egymást, 2010-ben mondták ki a boldogító igent.
A szépségkirálynő két gyönyörű kislánnyal ajándékozta meg szerelmét. 2011-ben született meg Luca, majd két évvel később a kis Lujza.
Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv
A szépségkirálynő 12 éves házassági évfordulójuk alkalmából közös képet posztolt férjével, ahol egymás kezét fogva mosolyognak a kamerába.
„Muciii! Ma 12 éve fogadtuk meg, hogy jóban-rosszban, holtomiglan-holtodiglan kitartunk egymás mellett. 14 éve vagy a Szerelmem, a Szeretőm, a cinkos társam a Támaszom! Szerencsésnek érzem magam, hogy ebben a romlott világban Mi mások tudunk lenni, hogy valódi értékeket tudunk adni a gyerekeink kezébe. Hálás vagyok, hogy melletted igazán nőnek érezhetem magam, hogy próbálsz minden módon megerősíteni a nőiességemben is. Piszok mázlista vagyok” – írta a közös képük alá.
A kommentelők odáig voltak ezért a fotóért, és lelkesen kívántak boldog évfordulót a sztárpárnak. A kép egyébként a 2022-es Magyar Mozgókép Díjak átadóján készült idén júniusban: a legjobb nagyjátékfilm kategóriát Kis Hajni filmje, a Külön falka nyerte, ebben Dietz Gusztáv játssza a felnőtt főszerepet.
Járai Máté és Járai Kíra esküvői fotója
Valamennyi házaspár kapcsolatában mérföldkő az esküvőjük napja, amelyet minden évben megünnepelnek. Ez Járai Máté és Járai Kíra életében is így van, szeptember 21-e örökre különleges nap marad számukra.
Modern idők – Ősi viselkedés avagy az emberi természet alapjai
A Femina Klub novemberi vendége Csányi Vilmos etológus lesz, akivel többek között arról beszélgetnek Szily Nórával, az estek háziasszonyával, miért okoz ennyi feszültséget ősi, biológiai örökségünk a modern nyugati civilizációban.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2022. november 21. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház
Promóció
Cover-fotó: Facebook/Laky Zsuzsi
Source link