Megjelent egy invazív, trópusi eredetű kártevő növény a Kis-Balatonban, derül ki a Zaol.hu cikkéből

Az akváriumokban és kerti tavakban gyakran előforduló növény neve kagylótutaj. 

Trópusi kártevő növény jelent meg a Kis-Balatonban

A természetes vizekre nagyon veszélyes kagylótutaj néhány hete jelent meg a Kis-Balatonon. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársai most azért láttak munkához, hogy megakadályozzák a növény szaporodását és így az elterjedését, írja a cikk. 

A szakemberek a part közelében úszó növényeket vízhatlan ruhában és gumicsizmában szedték, míg a beljebb lévőket csónakkal gyűjtötték össze.

Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

– Az úszó kagylótutaj olyan felszínborítást képes elérni gyors szaporodásával, ami akár 100 százalékban lefedi a víz felszínét, ezzel pedig komoly kárt jelenthet, mivel egyrészt az itteni, hasonló életmódú, őshonos és védett fajok konkurense, másrészt vízminőségi problémákat is okozhat egy ilyen állomány – mondta el a lapnak Rozner György, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szakmai vezetője.

– Az úszó kagylótutaj ugyan most még nem jelent problémát, de ha elszaporodna, komoly gondot okozna. Az özönnövények akkor jelentenek a vízügyi kezelő számára problémát, amikor bedurrannak, elburjánzanak. Akár olyan mértékben elszaporodhatnak az ilyen jellegű, úszó növények, hogy leárnyékolják a vízfelszínt, és oxigéntől zárják el a vízereket, emellett lefolyási akadályt is képezhetnek – fogalmazott a lapnak dr. Baranyai Olga, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság monitoring referense.

A szakember azt is hozzátette, hogy az inváziós fajokat, állományokat egyelőre csak nyomon követni tudják, mert költséges és rendkívüli erőfeszítést igényel az ellenük való küzdelem, ugyanis ha egy-egy hajtás, vagy éppen a gyökerükből egy-két milliméter a vízben marad, akkor abból újabb növény fejlődhet.

Így néz ki a Balaton a világűrből – 7 gyönyörű képet mutatunk

A Balaton több ezer kilométeres távolságból is megkapó látványt nyújt.

Borítókép: Laszlo Szirtesi/Getty Images Hungary





Source link