Infra, a vakvezető kutya nehéz időszakon van túl, júliusban tragikus közlekedési balesetben hunyt el gazdája, Sándor.

Mostanra nem maradt benne trauma, és nagyon várta, hogy újra ő vigyázza egy látássérült ember lépteit. Vágya beteljesült, ugyanis András életét teljesen megváltoztatta.

A hős vakvezető kutya két élete

Október 15-én, a Fehér Bot Napján Infra történetével hívja fel a járművezetők figyelmét a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola arra, hogy vigyázzanak a vakvezető kutyás és fehér botos látássérült emberekre az év minden egyes napján!

Mit jelent egy vakvezető kutya a gazdájának? Egy jellemző példát említ erre Infra új gazdája, Nagy András. Tudjuk, milyen lényeges, hogy időben odaérjünk a munkahelyünkre, találkozóinkra; egy látássérült embernek a vakvezető kutya odaadó partner ebben: 

„A munkahelyemre vezető gyalogos szakaszt a vakvezető kutyámmal 3-4 perc alatt teszem meg, ugyanez 10 perc fehér bottal” – mondta el András. Hozzátette, hogy a biztonság és a szeretet mennyire fontos számára, amit tőle kap. András örül annak, hogy Infrát kedvesen fogadták a munkatársai is. 

Infra és Nagy András

Fotó: barathegyi.org

A páros busszal és villamossal jut el a munkahelyére. Infra szépen vezet a kereszteződésekben, aluljárókban, a villamoson és a buszon egyaránt magabiztos. A járműveken szépen mutatja az ülőhelyet gazdájának. 

András hálás mindezért a csokibarna lány kutyának: „Odafigyelek arra, hogy mindig jól érezze magát, szeret velem labdázni és birkózni.” Az aranyos és játékos kutya a munkahelyen türelmesen várja a szüneteket, amikor kimennek utcára, és gazdája megmozgatja őt. 

„Nagy András és Infra szeptemberben megkezdte önálló életét Budapest belvárosában. Infra meglepően hamar beilleszkedett, és első perctől kezdve értette, hogy most már ő felel András biztonságáért a közlekedés során. András előző vakvezető kutyája, Leó nemrég ment nyugdíjba egy szerető családhoz, így nagyon örült, hogy új négylábú társat kapott, aki lesi minden gondolatát. Infra mindennap lelkesen bújik be vakvezető hámjába, hogy elvezesse gazdáját a munkahelyére, hogy aztán egy nagy közös sétával fejezzék be a napot” – mondta a páros munkáját irányító kiképző, Királyné Barkóczi Emese.

A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola fájó szívvel emlékezik meg arra, hogy Infra és Modok Sándor júliusban nem érkezett meg úti céljához. Egy figyelmetlen autós elgázolta őket Sándor munkahelyének közelében, számolt be róla a Blikk. A tragédia után Infrának nehéz volt a következő néhány hét, fizikai sérülés alig érte, viszont összezavarodott, és nem értette a történteket. 

Infra és Modok Sándor

Infra és Modok Sándor

A baleset után újra a kiképzője házába került, amelyet régen a saját otthonának tekintett, hiszen a képzés alatt hónapokon át ott lakott. Sokat pihent ebben a szeretetteljes környezetben, és amikor elérkezettnek látszott az ideje, újra hámba bújhatott. „Mivel én képeztem Infrát, össze tudtam hasonlítani a vezetési képességeit a korábbival, és azt tapasztaltam, hogy nagyon boldogan állt újra munkába, és a Sándor mellett töltött évek alatt rengeteg rutinra tett szert. Ha azt láttam volna, hogy problémája van a munka során bármivel is, akkor az alapítvány természetesen örökbe adta volna egy szerető családhoz” – mondta Királyné Barkóczi Emese.

Infra ötéves, pályafutása közepén tart, szép évek állnak még előtte. A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola örül, hogy Infra új életet kezdhet Andrással, és sok boldog együtt töltött évet kívánnak nekik.

Képeken a legstílusosabb kalandor macska: extrém kirándulásokra kíséri gazdáját

Nagyon cuki cica járja a világot gazdájával.

Képek: Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola





Source link