A Harry és Meghan dokumentumsorozat második fele mától érhető el a Netflixen, az egész világ már tűkön ülve várta a maradék három epizódot, amelyből további részletek derültek ki arról, hogy a hercegi pár miért döntött, hogy új életet kezd Amerikában.

Már az előzetes is nagy port kavart, amelyben Harry herceg arról beszélt, hogy a palota munkatársai boldogan hazudtak annak érdekében, hogy megvédjék a bátyját, Vilmos herceget. Az előkelőség arra a nehéz időszakra emlékezett vissza az ötödik részben, amikor kirobbant a Megxit. Miután Meghannal bejelentették a terveiket, egy sürgősségi találkozót hívott össze Erzsébet királynő, a beszélgetésen részt vett Vilmos és Károly is.

Harry herceg vitája Vilmossal és Károllyal

Harry és Meghan először 2018-ban gondolkodtak el azon, hogy nem Angliában fognak élni, hanem egy másik országban, az volt a tervük, hogy nem a brit adófizetők pénzéből élnének, ettől függetlenül ugyanúgy dolgoznának a királyi család tagjaiként, de emellett más projekteket is elvállalnának, amiből lenne bevételük. 

Fotó: Pool/Samir Hussein / Getty Images Hungary

Először Új-Zéland volt a terv, de az nem jött össze, 2019-ben gondolkodtak Afrikában is, de az a tervük is meghiúsult. Végül Amerikát célozták meg, elegük volt, hogy a brit sajtó darabokra szedte őket. A dokumentumsorozatban Harry felhozta példának, milyen kettős mérce alakult ki Katalin és Meghan között, de megemlítették azt is, amikor a Daily Mail kiszivárogtatta a hercegné személyes levelét, amit az apjának írt. 

– Ugyanazzal a javaslattal mentem oda, mint amit már a nyilvánosságra hoztunk. Ők viszont öt lehetőséget ajánlottak fel. Az első, hogy semmi nem változik, az ötödik pedig, hogy teljesen kiszállunk. Én a harmadikat választottam, félig kiszállunk, félig nem. Lesz saját munkánk, de közben továbbra is dolgozunk a királynő nevében. De nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ez az opció nem képezhette vita tárgyát – vallotta be Harry.

Pontosan milyen mondatok hangzottak el a családtagjai szájából, arra nem tért ki, de a nyilatkozatából még így is érződik, milyen nagy vita alakult ki Károly és fiai között.

profimedia-0744344401

Fotó: Profimedia/Netflix

– Szörnyű volt, ahogy a bátyám ordítozott velem, az apám pedig olyasmiket vágott a fejemhez, amelyek nem is voltak igazak, a nagyanyám pedig csak ott ült, és hallgatott. De meg kell érteni, hogy a család szempontjából, különösen a nagyanyám szempontjából bizonyos dolgoknak megvan a rendmenete. Ő képviseli az intézményt. Ha valaki azt mondja neki, hogy ez a javaslat ilyen és olyan veszélyt jelenthet az intézményre nézve, akkor ő meg fogja fogadni a tanácsokat – fogalmazta Harry 2022 augusztusában, amikor még Erzsébet királynő élt.

– Kemény volt, a végén nem volt semmilyen konkrét, szilárd akcióterv. Az ő szemszögükből nézve azt kellett hinniük, hogy nekünk a családban lévő gondok okoztak fájdalmat, és nem a média, ami velük áll kapcsolatban. Pedig épp az ő viszonyuk okozta a legtöbb gondot. Azt látták, amit látni akartak, a legszomorúbb, hogy ez az egész éket vert közénk a bátyámmal. Ő most már az intézmény oldalán áll, amit meg is tudok érteni, elvégre ez az ő öröksége. Belésulykolták, hogy az intézmény fennmaradása részben az ő felelőssége is – tette hozzá.

Elmesélte azt is, hogy azon a napon az egyik oldal leközölt egy cikket, miszerint Harry és Meghan részben azért távoznak, mert Vilmos kifúrta őket. Ezután a palota a két herceg nevében kiadott egy közleményt, amelyben rácáfoltak arra, hogy Vilmos kitúrta volna az öccsét és a sógornőjét. Harry bevallotta, senki nem egyeztetett vele erről a nyilatkozatról. Ekkor mondta el azt is, hogy a palota szívesen hazudott a bátyja védelme érdekében, ám ha őt és feleségét kellett volna megvédeniük egy-egy hazug cikk megjelenése után, nem csináltak semmit, és nem mondták el az igazat.

Archie már így megnőtt

Képes összeállításunkban megnézheted, milyen képeket tett közzé a hercegi pár a fiukról.

Cover- és ajánlóképek: Getty Images Hungary





Source link