November 30-án elhunyt Zámbó Jimmy édesanyja. Anna néni 96 esztendősen a kórházban távozott az élők sorából, ahova kedden este szállították.
Az idős asszonyt gyermekei, unokái és dédunokái gyászolják, a család összetört az elvesztése után.
Zámbó Jimmy édesanyját gyászolják
Zámbó Árpy és Tihamér a Fókusznak azt mondta, noha látták rajta, hogy gyengélkedik, semmi sem utalt arra, hogy ekkora a baj.
– Egy nagyon kedves hölgy rokonunk azt mondta, szerinte édesanyám ki van száradva, mert, ugye, keveset ivott, és szól a kollegáknak, akik kijönnek, adnak neki egy infúziót. Nem akart ugyanis kórházba menni, mert régebben sokat volt. Kiérkeztek, azt mondták, nem tesznek be infúziót, mert úgy látják, mintha tüdőgyulladása lenne, vigyük inkább kórházba. Bevittük az Uzsokiba, korrekten ellátták, két óráig különböző vizsgálatokat végeztek, majd az orvos azt mondta, 50 százalékos a sansz. Így, ilyen hirtelen! – mesélte Zámbó Tihamér.
– Az orvos átnézte a leleteit, és azt mondta, semmi nem jó: vese, szív, tüdő… – vette át a szót Zámbó Árpy.
– Betették a megfigyelőbe, azt javasolták, menjünk haza, majd reggel többet tudunk – tette hozzá a testvére.
Anna néni fiatalon veszítette el a férjét, 2001-ben a fiát. Gyerekei úgy gondolták, mivel erős asszony, ezúttal is felépül, de nem így lett.
Hajnali négy órakor megszólalt a telefon, nem biztos, hogy megéri a reggelt. Aztán hatkor fölhívtak, hogy meghalt.
– Estétől reggelre elment. Nem egy hosszú távú betegség vitte el, előtte még beszélgettünk, észnél volt, a mentősökkel és az ápolókkal is beszélt – árulta el Zámbó Tihamér, akinek nagyon szoros kapcsolata volt az édesanyjával, egy házban is éltek.
– Én még a rosszakarómnak is azt mondom, ne élje meg senki. Mi ezt már megéltük háromszor: édesapámmal, az öcsémmel és most édesanyám.
A testvérek nem szerettek volna a nyilvánosság előtt gyászolni, de unokaöccsük, Zámbó Adrián posztja után másképp döntöttek.
– Reggel hívott Krisztián. Úton voltam dolgozni. Gyorsan a kocsiban kisírtam magam, és bementem dolgozni, folytattam tovább a napot. Nyilván már nem a korábbi kedvvel, de az élet megy tovább – mesélte Zámbó Jimmy legkisebb fia, aki nem tudott a munkára koncentrálni, ekkor tett ki egy nagymamájával közös, fekete-fehér képet.
Zámbó Györgynét, Anna nénit a cinkotai temetőben helyezik végső nyugalomra. Olyan sokan szerették, hogy a család úgy döntött, a temetés nyilvános lesz.
Zámbó Jimmy nővére
Zámbó Jimmynek három idősebb testvére született, György, Marietta és Tihamér, valamint egy öccse, Árpy. Annak idején mind az öten együtt jártak bulizni, az egyetlen lány, Marietta pedig nagyon élvezte, hogy mindig négy fiú kíséri mindenhova. Így maximálisan biztonságban érezte magát az éjszakában.
Source link