A Veszprém melletti Újmajor elhagyott szovjet laktanyája ma már csendes, lakatlan, épületeit csak katonai gyakorlatozások során használják, olyankor lőterét is újra elfoglalják. Egykor viszont nagy katonai komplexumnak számított, minden igényt kielégítő lakóteleppel.

Az újmajori laktanya ma is őrzött, nem látogatható terület, éppen katonai kiképzést szolgáló funkciója miatt. A területet a második világháború után a megszálló szovjetek foglalták el katonáik számára, és hozták létre a terjedelmes birodalmat.

Az újmajori szovjet laktanya

Ahogy Szentkirályszabadja híres szovjet laktanyája, úgy az újmajori terület is egyszerre szolgált katonai és lakhatási célokat, továbbá ezt is úgy alakították ki, hogy az ott lakó – olykor akár többszázas létszámú – katonák viszonylag színvonalas körülmények között tölthessék napjaikat a létesítményben.

A laktanya területén Hajner Gyula Szellemvárosok Magyarországon című blogjában bemutatott térkép és videó szerint a katonai kiképzőtereken, fegyverraktárokon, szerelőműhelyeken és a parancsnoki, valamint legénységi lakóépületeken túl még olyan, luxusnak számító egységeket is kialakítottak, mint a szabadtéri mozi, a bolt, a kávézó, étkezde, a könyvtár, a családok szórakozását szolgáló játszótér vagy épp a szauna.

A laktanyában élők mindent elérhettek határon belül, amire szükségük volt, így elzártan, a ki-belépés tilalma mellett is látszólag hiánytalanul tölthették a mindennapokat.

A katonák családjaikkal az 1970-es években épült, békebeli lakótelepeket idéző házakban élhettek, ami pedig nem volt elérhető számukra, az óvodai vagy iskolai nevelés, azt a közeli Szentkirályszabadján kaphatták meg, mely egy kisebb városhoz hasonlított, postával, kocsmával, egészségügyi intézménnyel együtt.

A cikk az ajánló után folytatódik

A rendszerváltás idején mindkét laktanyát elhagyták a szovjet hadseregek, a bázisokat később a magyar honvédség örökölte meg. Az újmajori létesítmény használaton kívüli része lassan az enyészeté, és az értékektől megszabadított házakat visszahódítja a természet, más része viszont katonai eseményeken ma is helytáll.

3 elhagyatott hely Magyarországon

A hajdanán virágzó helyek mára már elhagyatottan állnak: megmutatjuk a Kis-Moszkvát és a vinyei fűrészüzemet is!

(Képek: Wikipedia/Zajza.)





Source link