Ingyenes európai vonatbérlethez juthat 750 magyar fiatal az Európai Unió DiscoverEU elnevezésű programjának most nyíló újabb, nyolcadik pályázatán.
A hírt Ujhelyi István európai parlamenti (EP-) képviselő közölte vasárnap, a Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatóján.
Kik jogosultak az ingyenes európai vonatbérletre?
Az Esély Közösség alapítója azt mondta, szerdától jelentkezhetnek a bérletekért a 18 évesek. Az idei „első körben” azok pályázhatnak, akik 2004. július 1-je és 2005. június 30-a között születtek, ezen két dátumot is beleértve. Március 29-én délig lehet jelentkezni a program hivatalos weboldalán.
Fotó: martin-dm / Getty Images Hungary
Ujhelyi István, az Erasmuson belüli DiscoverEU mentora közölte, hogy eddig 212 ezer bérletet osztottak szét a jelentkező 916 ezer európai fiatal között. Magyarországról 25 ezren pályáztak a kvóta szerint járó 5 ezer utazási jogosultságra. A jövő héten induló újabb fordulóban több mint 35 ezer ingyenes vonatbérletet osztanak szét, a magyaroknak várhatóan 750 jut.
Az EP-képviselő arra kérte a fiatalokat, hogy „ne csak bulizni induljanak” majd, hanem olvassanak utána a történelmi eseményeknek, és látogassanak el a fontos helyszínekre.
Átruccannál Szlovéniába?
A mindössze 18 ezer fős Ptuj megközelítése is egyszerű Magyarországról: Budapesttől mindössze öt – öt és fél óra alatt elérhető a város közvetlen vonatjárattal.
(Képek: Getty Images Hungary.)
Source link