Ha az embernek csak egy rövid délután áll rendelkezésére, akkor sem feltétlenül kell otthon maradnia. Egy rövidebb idő alatt bejárható túra ideális program lehet a hétvégére a fővárosban és annak környékén mozgók számára is.

Budapest és környéke bővelkedik az apróbb körtúrákban és az izgalmas, színes tanösvényekben, melyek legfeljebb egy-két óra alatt bejárhatók, így még a korai sötétedés sem jelenthet kibúvót a kellemesen átmozgató séta alól.

Rövid tanösvények Budapesten és környékén

Bár a hűvösebb, csapadékosabb idő közeledtével sokan inkább a meleg lakásba húzódnak, amint kisüt a nap, az ember szinte vágyik egy jóleső csatangolásra. Budapest közvetlen közelében számos lehetőség adódik egy kis kiruccanásra.

Diósd, Dió Döme sétálója

Diósd felhagyott kőbányája a Tétényi-fennsík izgalmas helye közvetlenül Budapest mellett, mégis háborítatlan nyugalomban járhatjátok végig. Az itt bányászott mészkőből még a Parlament építéséhez is használtak, a tájseb környékét mára természetvédelmi területté nyilvánították. A bánya udvara bejárható a kirándulók számára.

A környéken egy kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekes tanösvény vezet végig, mely a Dió Döme sétálója nevet kapta. Az útvonalon bejárható egy vadregényes szurdokvölgy, de olyan sziklamonstrum is, ahonnan csodás panoráma nyílik a fővárosra. Raklappadokon pihenhettek meg, az ösvény egyes pontjain a gyerekek mobiltelefonok segítségével mesét is hallgathatnak.

Csepel, Akácfa utcai kiserdő

A főváros XXI. kerületében, azaz Csepelen több kis tanösvény őrzi a sziget természeti értékeit. Nemcsak a Duna menti őshonos növényzetet ismerhetitek itt meg, de a telepített erdők élővilágát is. A Csillagtelep szomszédságában megbújó Akácfa utcai kiserdőben egy rövid sétaút vezet körbe jól kitalált erdei tornapályával. A táblákon szereplő instrukciókkal alaposan átmozgatható az ember teste, de a kellemes környezet önmagában is megéri a kiruccanást, a pihenőpadokon, tisztásokon jó időben egy kis piknikre is nyílhat alkalom.

Hegyvidék, Ördög-orom

A XII. kerületi Magasút gyöngyszeme az Ördög-orom, amely rövidsége ellenére meglehetősen emberpróbáló útvonal, itt-ott combos emelkedőkkel. Csapadékos időben a sziklák csúszósak lehetnek, ezt figyelembe kell venni a túra tervezésekor, némi egyensúlyérzék egyébként sem árt a lejtők könnyebb leküzdése érdekében.

314717138 552670056865020 4540339267197441774 n

A Nőszirom utca vagy a Márton Áron tér felől is végigjárható, a magasba érve bámulatos kilátást csodálhatnak meg a kirándulók, elsősorban a közeli Széchenyi-hegy és a Svábhegy irányába. A túra végeztével a Sasadi úton akár a nagy múltú Auguszt cukrászdában is felmelegedhettek egy forró ital és egy sütemény mellett.

A cikk az ajánló után folytatódik

Újbuda, Rupp-hegy

A XI. kerület szélén, már Pösingermajor és Budaörs határában található a Rupp-hegy és rövid délutáni sétára csábító tanösvénye. Bár az út alig több mint fél kilométer hosszú, itt-ott megállva megcsodálhatjátok Buda és Budaörs igéző panorámáját.

rupp-hegy

A Csíki-hegyekhez tartozó kis magaslaton dolomitsziklagyep, füves növénytársulások egyaránt megtalálhatók. Aki a nyúlfarknyi túra után még vágyik a sétára, a Rupp-hegy felfedezését akár a Tűzkő-hegyi vagy a Nap-hegyi tanösvény bejárásával is összekötheti.

Behavazott kirándulóhelyek

A havas túrák kedvelői is megtalálhatják a számításaikat, ha egy hűvösebb napon indulnak útnak.

(Képek: Tamás Katalin.)





Source link